1. rész: Minden kezdet nehéz
A tornaterem felé tartok. Az öcsém már megint bajba került. Kilométerekről megérzem, ha valami nem stimmel vele.
Benyitottam a lengőajtón. Ahogy sejtettem, Petert már megint terrorizálja az a dilis Dark-Lion gyerek. A terem egyik felébe William a másikban Peter állt, odamentem hozzá. Mégis csak az öcsém, meg kell védenem. De, ha ezt teszem, akkor sosem tanulja meg, hogy hogyan védje meg magát.
- Hányszor mondtam, hogy ne használd az erődet a suliban! – kiáltottam rá.
- Ő kezdte! – rámutatott William Dark-Lionra.
Tudhattam volna. Egy percig sem szabadott volna kételkednem Peterben. Általában – mindig- ők szokták kezdeni a harcokat. Nálunk ez mindennapos dolog. Sosem fogják fel, hogy senki sem győzhet.
Az olyanok, mint mi vagy ők különleges hatalommal bírnak, hogy milyen az csak a családtól függ. Ők jónak mondják magukat, de csak rájuk kell nézni és süt róluk az ellenkezője. A családjaink már évszázadok óta varázserővel rendelkeznek és az óta is harcolunk egymás ellen. Persze több ilyen család is él a városban, de az emberek nem tudnak a létezésünkről. Ez egy különleges hely, különleges lényeknek.
Mi nem szoktuk az erőnket kínzásokra használni, de William igen. Mások előtt nem használják az erejüket csak ellenünk.
William mellett megjelent a két bátyja. Női szemmel jóképűnek mondhatok, de hahó mégis csak az ősi ellenségeink! David a legnagyobb testvér, sötét farmer és sötét inget viselt. Ha nem tudnám, hogy varázsló azt hinném vámpír! Lukenak barna haja és a testvérivel ellentétben szürke szeme van.
- Menj ki! – suttogtam Peter fülébe. Nem mozdult. – Menj ki! – utasítottam.
- Nem hagylak itt! – Nem akarok vele veszekedni, de tényleg ki kéne mennie!
Bevetettem a mérges tekintettemet, amit ki nem állhatott. Azonnal kiment a teremből. Remélhetőleg, sőt biztos szól Jasonnek.
- Hé! Hova mész Pety?! Még nem végeztünk! – szólt utána William.
- Bill nem kéne ilyen keménynek lenned! – szólt rá Luke.
Luke az egyetlen épelméjű a családjukban. Nem beszélve arról is, hogy a legokosabb is. Nálunk ezt a dicsőséget a húgom Sookie kapta.
- Halottam! – mondta Luke.
Miért nem csodálkozom rajta?!
- Hát akkor játszunk egy kicsit! – mondta vigyorogva Bill.
- Nem kéne ezt csinálnod, hisz ő egy lány! – mondta David.
Észrevetted! Utálom, ha ezzel szekálnak! Meg tudom védeni magam 3 ilyen lökött varázslótól!
- De ő egy Boneshouse lány! – vágta rá Bill.
- De akkor is! – mondta Luke.
Vagyis csak Bill akar játszani, a bátyjait nem nagyon érdekli. De akkor miért nem állítják le?
A mi családunk és az övék kb. egyforma erősek. De nálunk van az előny, mert mi gyorsabban gyógyulunk hála apunak. Az apám egy angyal szó szerint. Elég ritkán látom, de tudom, hogy velem van. Mégse kérhetjük arra, hogy adja fel miattunk a szárnyait.
- Miért nem csinál semmit? – kérdezte David Luketól.
- Gondolkodik. – mondta Luke halkan.
- Azt látom, de min? – kérdezte Bill.
- Hé! Azaz én magánügyem! Nem tartozik senkire! – kiabáltam.
- Huha, de megijedtem! – Bill kezével egy gömböt formált.
Minden varázslónak, nevezhetnénk mágusnak is más-más ereje van. Bill tűzgömböt képes létrehozni, David robbantani tud, Lukenak viszonylag semleges képessége van, gondolatolvasó. Külön- külön nem olyan veszélyesek, de együtt… ők mégis csak hárman vannak!
El vannak telve magukkal, mert ők a családjukban a „mesterhármas”, akiket rég megjövendöltek. Nagy ügy! Rólunk is ezt mondják! És mi négyen vagyunk! „Fantasztikus négyes”anyu mindig így hív minket. 2 fiú, 2 lány az egyenlőség kedvéért.
Luke mosolygott rajtam. Hát igen, én könnyen el tudom terelni a témát.
„Minden dolognak csak a jó oldalát látod!” – mondja mindig Jason.
Próbálok nem erre gondolni, Luke az összes gondolatomat kihallgatja. Ő és én másodikasok vagyunk a gimiben. Együtt van biosz, kémia, magyar és töri óránk. Bill Peterrel jár egy évfolyamba. Sajnos! Peter még csak gólya, de elég jó szintet foglal el a suli ranglétráján. Szőkésbarna haja és világosbarna szemei vannak, egyszóval ő a lányok álma, Jason is így nézz ki csak nagyobb kiadásba. A húgom Sookie egy csepett sem hasonlít rám. Nyugodt és természetes, mint az ereje. Szőke hullámos haja van, ami a derekáig ér. Most kezdte a sulit és nagyon élvezi.
Visszatérve Peterre, mindig kerüli az iskolai összetűzéseket. Az ő ereje ugyanis hatástalan a varázslók ellen. Peter fagyasztani tudja az időt, az embereket, de a mágusok erre immunisak. Az évszázadok alatt fejlődött ki bennünk ez a reakció. Ilyen még a szellemlátás - persze, hogyha ők akarják – vagy a hosszú élet. A nagyim 200 éves korában hagyta rám az erejét. Még mindig itt van csak most már szellem. Azért elég ijesztő néha, amikor a falon át járkál. Nem akar átkelni, azt hiszi, hogy ő rá itt van szükség.
Jason ereje a tárgymozgatás. Mindent fel tud emelni egy kézsuhintással vagy egy szemrántással. Ha most itt lenne, Billt biztos felküldené plafonra. A fiúk mindig az én erőmet csodálják. Én az alakválás erejét kaptam. Ez az erő nagyon ritka, de többféle típusa létezik. Ilyen például az emberi alakváltás, tárgyi, növényi, vagy mint az enyém az állati. De most itt a teremben nem győzhetem le a Dark – Lion fiúkat azzal, ha tigrissé változom, az pedig igen megterhelő lenne, ha őket változtatnám át békává. Nemsokára itt lesz Jason és ő majd kisegít ebből a szorult helyzetből. Nem hiszem, hogy megverné őket, bár képes lenne rá mégis csak a kosárcsapat tagja.
Peter Jasonnel ellentétben nem a kosár a kedvenc sportja, hanem az amerikai foci. Ami egy elég durva sport. De élvezi a helyzetet, mert meg tudja állítani az időt. Jason most végzős és nagyon nem lenne jó, ha ez a kis bunyó szerepelne a jelentkezési lapján. Nem mintha nem juthatna be egy- két elit iskolába, hiszen a családom nagy vagyonnal rendelkezik. Jason a kosárcsapat kapitánya, imádja a lányokat, mindig több száz rajongja körül.
David egy elég fura srác. Olyan magának való. Még egy éve van hátra a redmounti gimiben. Nagyon elbambultam, a tűz sistergő hangjára lettem figyelmes. Bill kezében megjelent egy tűzgömb.
- Egyedül nem olyan erős! – mondta David.
Á, nem?! Majd meglátjuk! A családunkban én tudom a legtöbb varázsigét és én vagyok a legerősebb. A nagyim rám hagyott ereje a végtelen hatalommal felér. A világon csak pár embernek van ekkora ereje.
Bill felém hajította a tűzgömböt, ha tudta volna, hogy ezzel nem győzhet le akkor nem tette volna. Talán csak játszani akar. Kinyújtottam a kezem a gömb irányába. Amikor a kezemhez ért porrá vált. Na, ezt nevezem végtelen hatalomnak!
- Hát ez nem jött be! – mondtam diadalmasan.
Ettől csak még jobban felhúztam. Újabb gömb jelent meg a kezében.
- Szerintem ezt nagyon nem kellene Bill! Mégis csak övé a végtelen hatalom! – próbált védeni Luke.
- Na és! Minden hatalom véges! És mi erősebbek vagyunk! – vágta rá Bill.
Eldobta a gömböt. Újra felemeltem a kezem és visszaküldtem a feladónak. Megérdemli! Bill elhajolt a tűzgömb útjából. A falnak csapódott. Egy fekete folt lett a falon.
- Ezt jól megcsináltad öcskös! Mit fogysz most mondani Mr. Nortonnak? – mondta David.
Bill vállat vont. Ez már nem az én gondom, de lássátok nagylelkűségem, volt folt, nincs folt! Egy kézmozdulattal letudtam a dolgot és még bűntudatom sincs. Hátat fordítottam nekik és kivonultam a teremből. Az ajtót meg sem kellett mozdítanom, egy gondolattal kinyitottam. Utólag belegondolva, jobb lett volna, ha békává változtatom őket vagy megetethettem volna őket a farkasokkal.
A folyóson velem szembe jött Jason és Peter.
- Jól vagy? – kérdezte Jason.
- Igen, de hol voltatok idáig?
- Az iskola másik végében voltam. Siettem, ahogy csak tudtam.
- Te használtad az erődet? – kérdezte Peter.
Jason megfordította a kezem.
- Aha, használta. – mondta.
A csuklómon lévő jel – a végtelen hatalom jele – viszketett.
- Ne vakkard! Mert attól csak még jobban látszik!
- De, ha egyszer viszket!
- Te használtad a végtelen hatalmat?! – Peternek még csak most esett le.
- Valahogy meg kellet védenem magam.
- Megvárhattál volna minket! – mondta Jason.
- Akkor már rég szedegethetnéd a hamvaimat a földről!
- Egyik testvére sem akadályozta meg?
- Luke megpróbálta… - becsöngettek.
- Majd később megbeszéljük, de most tesim lesz és siettek. – mondta Jason.
- Majd ebédnél! – helyeselt Peter.
El kéne tűnnöm ebédig, van egy olyan érzésem, hogy ők előbb kinyírnak, mint a Dark- Lion fiúk. Elindultam a magyar teremhez. Az ajtóban összefutottam Bethszel és Susieval.
- Mi történt? – kérdezte Beth.
- Olyan hamar elrohantál óra után. Miért nem szóltál? – szidott le Susie.
- Segíthettünk volna.
Még csak az kellett volna! Akkor most az ő hamvaikat is szedegethetnék.
- Ebben nem tudhattatok volna…
- Varázslatos dolog volt?- kérdezte.
Már három éve tudják, amióta elszúrtam egy varázsigét és ennek ők látták a kárát. Anya nem engedte, hogy az emlékeiket töröljem.
- Bill már megint szekálta Petert?- kérdezte Susie.
- Igen, csak most a tornateremben volt az egész Dark- Lion család!
- Mindhárman?- kérdezte Beth.
Bólintottam.
- Elintéztem, mármint az ügyet. Egy darabig biztos nem fogjuk őket látni Peter közelében.
- Nem vagy te túlanyáskodó?
- Én csak próbálom megvédeni!
- Igaza van! – mondta Beth – Nem hiszem, hogy a két szép szemeddel le tudtad volna őket venni a lábukról.
- Keményen megküzdöttem az ügy érdekében. – Susie megnézett jobbról is balról is.
- Nyugi, egy karcolás sincs rajtam!
- Biztos?
- Én inkább őket félteném! – nevetett Beth.
- Meg is voltak rémülve. Megérdemelték volna, hogy békává változtassam őket!
- Szerintem az egész baj okozója William. – mondta Susie.
- Igen, ha ö nem lenne az élet egyszerűbb lenne. – értett egyet Beth.
- De ők akkor is az ősi ellenségeink lennének, Bill nélkül is. – mondtam.
- Szerintem be kellene mennünk, mielőtt bajba kerülünk.
Luke utánunk jött be pár másodperccel. Ms. Darling, mint mindig most is késik. Mary az újabb pletykáival traktál. Ki tudja mi igaz belőle. Csak mondja és mondja, le nem lehet lőni!
A padok az egész iskolában egyformák. Fehér színű egyszemélyes ülőhelynek nevezett tárgyak. Luke előttem ül. Sosem fordul hátra, Mary szerelmes gondolatai miatt. Ezt onnan tudom, mert mindig elmondja, hogy mennyire tetszik neki Luke Dark- Lion.
Lukenak mindig fincsi illata van, málna és kókusz. Kifinomultak az ízlelő és az illat felismerő szerveim, az alakváltás miatt és néha olyat is megérzem, amit nem kellene – ilyenkor Larry Dansonra célzok, akinek olyan illata van, mint egy csővesnek – ez az egy hátránya, ha kutya valaki.
Szeretek kutya lenni, de még jobban repülni, én ezzel kezdtem és nem a járással. Könnyebb repülni, vagy négy lábon futni, mint járni. Ha tehetném, akkor örökre vadállat maradnék, mondjuk vadmacska, vagy medve, meg ilyesmi.
Ms. Darling épp most jött be az ajtón, Mary abbahagyta a fecsegést. Végre!
- Mivel tudjátok nemsokára évzáró – még több mint három hónap! – idén is, mint tavaly megrendezzünk egy színházi darabot. – mindenki rám nézett.
- Nem pont Nikera gondoltam. – mivel tavaly is én írtam a forgatókönyvet – De, ha szeretné…
Még csak az kéne!
- Persze, hogy szeretné! – szólalt meg mögöttem Susie – Tavaly is olyan jó volt!
Szép kis barátnő! Tavaly sem segített.
- De most lehetne romantikusabb! – mondta Mary.
Miért nem te írod! Akkor legalább kiélhetnéd a vágyaidat! És a főszereplőd nyugodtan lehetne, Luke! És különben is a tavalyi is romantikus volt, valamennyire.
- Idén lehetne musical. – tette hozzá Ms. Darling.
- Én nem tudok dalszöveget írni! – és énekelni sem.
Lukehoz fordul. Csak ezt ne! Most meg fogja kérni.
- Luke úgy hallottam te zongorázol.
- Igen tanárnő. – mondta.
- Segítenél Nikenak a darab megrendezésében?
Ezt komolyan gondolja?! Hiszen tudja az egész suli, hogy mi gyűlöljük egymást! Nem, én ezt nem vállalom! Én és ő? Egy Dark – Lion fiúval? Ezt már nem!
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne Ms. Darling. – mondta Luke.
Legalább ebben egyet értünk. Ms. Darling kezdett kissé morcos lenni. Nem akarom megvárni, míg tüzet, okád.
- Más nem vállalná el, és tavaly is olyan jó volt, mindenkinek tetszett.
- Majd mi segítünk! – mondta Susie.
- Én is segítek! – vágta rá Mary.
Ja, persze mert Luke is benne van.
- És Luke is. Meglátjátok mesés lesz!
Vajon miért akarja ennyire, hogy Luke is segítsen?! Nem süt le rólunk, hogy mennyire utáljuk egymást?!
Lehet, hogy pont ezért. Ms. Darling azt akarja, hogy jóban legyünk, de semmit sem fog elérni. Egy- két ősünk már megpróbálkozott a kibékítéssel, de nem ment nekünk a fegyverszünet. Mind két oldal nagyon csökönyös, de ezt egy magyar tanár úgysem érti!
- Redben akkor megbeszéltük. – mondta.
Ennyivel le is rendezte, csak, hogy engem meg sem kért. Már megint rám sózta az egészet, mint tavaly. Én naiv meg belementem, mert bizonyítani akartam. Akkor még nem tudtam, hogy mennyi mindent varázslattal kell majd elintéznem.
A mai napom ennél rosszabb már nem lehet, vagy talán igen. Peter és Jason leszidása, pedig abba sem én voltam a hibás, és ha ezt megtudják, akkor minimum egy hétig nem szólnak hozzám. És még a kezem is viszket!
Az óra első fele unalmasan telt, a vége fele Luke hátra fordult.
- Sajnálom! – mondta.
- Mit? – kérdeztem.
Mert van két dolog is!
- A tornatermes részt, mintha minden gonoszságot Bill örökölt volna. – ez igaz.
- Csak ezt? Mert a színházi darab jobban dühit.
- Mindkettőt. Nem akarom elvenni előled a dicsőséget.
- Nem a dicsőségre hajtok. Én élvezem, amit csinálok, de tényleg!
- Majd beszélek Ms. Darling fejével.
- Hiába töröd magad, amit egyszer elhatározz, annak úgy kell lennie. Ne akard tudni milyen, amikor mérges! Nekem már volt hozzá szerencsétlenségem!
- De azért megpróbálom… - mondta majd visszafordult.
- Luke. – szóltam neki.
- Tessék.
- Kösz, hogy megpróbáltad lebeszélni Willt.
- De nem sok sikerrel… Sajnálom, hogy használnod kellett a végtelen hatalmat. Tudom, hogy mennyire nem szereted használni.
Ennyi sajnálat elég lesz! A jobb kezemre nézett, ahol a szimbólum van.
- Nagyon fáj?
- Meg lehet szokni…
A kezével végigsimította a jel körvonalát. Az ujjai hidegek és puhák, megnyugtatták az égető csuklómat. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy ő az ősi ellenségem, egy aranyos fiút láttam, aki sajnálja, amit tett. Elhúztam a kezem. Úristen! Ő egy Dark – Lion fiú!
- Elég lesz, jön Ms. Darling. – mondtam.
Mindenki a filmmel volt elfoglalva, senki sem figyelt ránk. Nick születtet művész, de a rendezéshez aligha ért valamit.
Kicsöngetés után az ebédlőbe mentünk Bethszel, Susieval és Maryvel.
- Nagyon fogom élvezni a darab szervezését! – mondta Mary.
- Ja, mert Luke is benne van. – mondta Susie.
- Igen. Annyira helyes. Beszélnem kellene vele, hátha…
- Mit hiszel? Ő nem kezd a magunk fajtával! – vagyis az emberekkel, mondta Beth.
A családja nem keveredik emberekkel, sem más egyéb teremtményekkel. Ők egy tiszta vérű boszorkány család, és erre a legbüszkébbek.
- De én gazdag vagyok.
- És azt hiszed, attól majd kellesz neki? – kérdeztem.
Megrázta a fejét.
- Nagyon el vagy tájolódva Mary. Nem látsz túl a szőke fürtjeidnél. – mondta neki Susie.
Na, ez már ki vágta nála a biztosítékot. Nem szereti, ha a hajszínével sértegetik. Mary elrohant.
- Majd én utána megyek. – mondta Beth.
- Ha már Lukeról van szó…
- Nem értem miért lóg állandóan velünk, ha mindenért megsértődik. – váltottam témát.
- Ne válts témát! Mi volt az a teremben?
- Mi?
- Ti beszélgettetek?! És ő megfogta a kezed.
- Pillanatnyi gyengeség, azt hiszem.
- Gyengeség?! Nálad? És pont vele?
- Lapozhatnánk? – nem bírom, ha ilyen hangon faggat.
- Nem! Ezt meg kell beszélnünk…
- Mit lehet ezen ennél jobban megbeszélni?
- Nike, ő az ősi ellenséged!
- Én is tudom, és többet nem fordul elő.
- Vele csinálod az iskolai színdarabot! – bökött rá a lényegre.
- Majd te vigyázol rám.
- De rám sosem hallgatsz!
- Mit vársz tőlem? Hogy bocsássak magamra bűbájt?! – biztos ez jár a fejében.
- Az jó lenne.
- Ne butáskodj! Ez nem vicc!
- Tudom, csak féltelek. – ismerte be.
- Tudok vigyázni magamra.
- Igen azt látom. Ne vakard a kezedet! – szólt rám.
Ezzel elrendeztük a beszélgetést, bár éreztem, hogy ennek korán sincs vége.
Az ebédlőben a szokásos helyünkre ültünk. Mellettünk evett még Peter és Jason akik késnek és Nick Sam és Amy. Ez a hosszú asztal a terem közepén állt. Elég jó kis hely, Jason szerezte.
- Ott jön Jason és Peter. – tájékoztatott minket Susie. – Milyen cuki felső van ma Jasonnön és megfésülködött?
- Ha ennyire tetszik, miért nem beszélsz vele? – kérdezte Nick.
- Mert ő a kosárcsapat kapitánya.
- Te pedig a pom- pom lány csapat tagja. – mondtam.
- Egy a sok közül.
Évek óta hallgatom Susiet, ahogy Jasonröl beszél. Felajánlottam, hogy megkérdezem Jasontöl bejön- e neki, de Susie nem kért belőlem. Azt mondta „Jobb, ha egyedül jön rá, hogy mit érzek iránta.” Hát arra várhat.
- Sziasztok! Mi újság? – kérdezte Jason.
- Nike lesz a Musical forgatókönyv írója. – mondta Susie.
Minden alkalmat megragad, hogy Jasonnel beszéljen.
- Már megint? – kérdezte Peter.
- Igen már megint. – mondtam.
- Komolyan mondom, egyszer leütöm azt a boszorkányt! – mondta Peter.
- Megint egyest kaptál magyarból? – kérdeztem.
- Nem most kettest. – mondta.
- És, ha jól megcsinálod a darabot, akkor minimum négyest kap! – mondta Jason.
- Úgy látszik Peter nem örökölt annyi tehetséget. – mondta Beth.
- Mindenki másban jó, ugye öcskös? – mondta Jason majd vállon lökte Petert.
Furcsa szag kezdett terjedni a levegőben.
- Ti is érzitek ezt a szagot? – kérdeztem.
- Nem. – válaszolta Susie.
- Mintha valamit leégettek volna.
- Akkor biztos a konyhából jön, új szakácsnő van a suliban.
- És pont a spagettit?- az a kedvencem!
- Már úgyis ettél. – mondta Beth.
- És, ha akartam volna még enni?
Becsöngettek.
- Most már biztos, hogy nem eszel!
- Milyen órátok lesz? – kérdezte Jason.
- Biosz. Miért? – kérdezte Susie.
Én már tudtam. Itt a vég!
- Beszélnünk kell Nike. Tudod miről. – mondta Jason.
- Nem érne rá otthon? – a folyóson sétáltunk.
Mellettünk jött Beth, Susie és Peter.
- Ugyan már fiúk. Hisz ti vagytok a hibásak, hogy nem értetek oda időben! – védett meg Susie.
- Te mindenkinek elmondtad? – kérdezte Peter.
- Mi nem vagyunk mindenki! – mondta Beth.
- Úgy kellett kihúzni belőle. – mondta Susie.
- Ez igazán nem rátok tartozik! – mondta Peter.
- Fogd be, te kis ijedős! – vitatkozott vele Beth.
- Ti is tudjátok milyen, amikor Nike úgy nézz! – védte magát Peter.
- Hogy? – kérdeztem.
- Hát, olyan ijesztően, mint…
- Akit fel akarsz falni! – folytatta Jason.
Nem vagyok én vámpír! Nem bántanék senkit!
- Csak védi a területét, mint egy kutyus. – helyesbített Susie.
- Egy kutyához hasonlítottál?!
- Miért? Ha akarsz, lehetsz az is. – mondta Beth.
- Ez akkor sem volt vicces.
- Nem is nevetett rajta senki. – mondta Jason – Visszatérve az előbbire, nem én vagyok a hibás hanem te. – rám mutatott – Szólnod kellett volna nekem!
Beth és Susie besurrantak a terembe. Tudják milyen, ha ideges leszek.
- Az én hibám?! Ez hülyeség! Ha figyeltél volna, csak egy kicsit akkor te is tudtad volna.
- Nekem nincsenek olyan megérzéseim mint neked. – védte magát.
- Na, mindegy, jól vagyok.
- Nike! Legközelebb ne csinálj ilyet.
- Miért? Apáék nem tiltották meg a varázslást. – mondta Peter.
- Az ő pártjára állsz?! Te kis ijedős! – Jason egy kicsit dühös lett.
- Ne nevezz így! Tudod, hogy az én erőm nem hat rájuk.
- És ezért el kellett rohanod?
Úgy döntöttem jobb lesz, ha bemegyek a terembe. El is indultam de Jason visszahúzott.
- Te meg hova mész? Még nem végeztünk.
- Te épp Peter oktatod ki és ez eltart egy darabig.
- De utána te jössz! – mondta Peter.
- Nem mindegy?! Már vége. Legközelebb te keresed meg Peter.
- Ha lesz legközelebb. – mondta Peter.
- Mindig van legközelebb.
